Description
Ismeretes, hogy az ókori kínai császárok lakosztályaiban az első számú feleség mellett még 39 további feleség és 81 ágyas kapott helyet. Miben rejlett a császár erejének titka? Természetesen a különleges lelki és testi gyakorlatokban, no meg – a „csodatévő olajban”, amely receptjének titkát sok évszázadon keresztül megőrizték.
Az olaj összetételében – a prosztata, a jelentősége miatt „a férfiak második szívének” is nevezett szerv működésére jótékony hatást kifejtő növényi kivonatok és olajok találhatók. A természetes összetevők elősegítik a pangó jelenségek kiküszöbölését, antibakteriális és gyulladásgátló hatásúak.

Megmaradni erős férfinak a modern világ körülményei között is – ez a fontos és nem egyszerű feladat a modern korban. A stressz és a mozgásszegény életmód gyakran aláássa a férfiak egészségét. A statisztikai vizsgálatok megerősítik, hogy minden harmadik férfi szenved a prosztatával kapcsolatos betegségben. A prosztatagyulladás nem csak az idősebb férfiakat veszélyezteti, az gyakran már a legaktívabb és legtermékenyebb, a 20 és 45 év közötti életkorban is előfordul.
A férfiak prosztatája – egészségük gyökere és alapja. Ha más szervekkel összehasonlítjuk, a prosztata szokatlanul kisméretű – nem nagyobb egy gesztenyénél, súya pedig mintegy 28 gramm. Viszont az urológusok pontosan tudják, hogy méreteihez képest a prosztata aránytalanul súyosabb problémákat képes okozni.
A szerv bármilyen működési zavarai elsősorban vizelési nehézségeket eredményeznek. A gyulladt prosztata mérete megnövekszik, és összenyomja a húgycsövet. A gyulladásos folyamat eredményeként a húgyhólyag nyaka fokozatosan elmeszesedik, súyos esetekben pedig a húgyvezeték teljesen elzáródik. Ezt követően a szexuális teljesítőképességben is zavarok lépnek fel. Erekciós problémák állnak elő, gyengül az orgazmus érzése.

A prosztatagyulladás jellemző tünetei:
– gát környékén és a húgycsőben jelentkező égető érzés;
– fájdalmas vizelési inger érzete;
– lebegő szálacskák észlelése a vizeletben;
– hosszú ideig tartó éjszakai merevedések;
– korai, felgyorsult magömlés;
– felerősödött általános fáradtságérzés;
– pszichikai levertség, nyugtalanságérzet;
– a potencia csökkenése.
Ha a fent felsorolt tünetek közül bármelyik is előfordul, feltétlenül orvoshoz kell fordulni, a kijelölt, alapvető gyógyeljárás kiegészítéseképpen, illetve a megelőzés érdekében használhatók a TianDe által kínált szerek
ALKALMAZáS
1.) Masszírozó mozdulatokkal 4-5 csepp olajat vigyünk fel bőrünknek a köldök alatt négy ujjnyival található területére, amelyet tenyerünket az alá behajtott hüvelykujjunkkal a köldök alá helyezve könnyű megtalálni – az pont a kisujj alatt lesz. Az olajat ugyancsak szükséges felvinni a gát környékére. amelynek keresett pontja a végbél és a herezacskó között pont félúton található. ;Körkörös mozdulatokkal puhán masszírozzuk be az olajat ezeken a területeken, amíg az olaj teljes mértékben be nem szívódik.
2.) Reggel és este masszírozó mozdulatokkal vigyen fel az olajból négy-öt cseppet a mellkas bőrére! Az eljárást javasolt két-három héten keresztül folytatni, egyhetes szünet után a masszázs megismételhető.
Válasszuk ki az olaj kúraszerű alkalmazásának saját, testreszabott rendjét:
7 nap – rövid kúra;
14 nap – közepes időtávú kúra;
21 nap – alap kúra.

„Ha szeretnél boldog lenni egy évig – találj magadnak egy szeretőt!
Ha egész életedben szeretnél boldog lenni – légy egészséges!”
Keleti bölcsesség
Ha a női energia a Holdtól eredőnek tekinthető – nyugtatónak, hűsítőnek, engesztelőnek és békítőnek, akkor a férfiak ereje a forrósághoz, a Nap fényéhez hasonlítható. Pontosan ő, a férfi hivatott arra, hogy az életet alkotó, élénk, örömteli energiával töltse fel. A férfiakra jellemző hozzáállás – a céltudatosság, felelősség és aktivitás. Egy ilyen partner mellett a nők boldognak és nyugodtnak érzik magukat. így teremtik meg együtt, kettesben a harmóniát. A kínai bölcsek azt vallották: „A férfi hatalmas a Földön és az örökkévalóságban, de hatalmának minden porcikája a nőből ered”.
Az olaj összetevőinek hatása

Kínai csüdfű
A kínai csüdfű gyantája nagy mennyiségben tartalmaz szelént, flavonoidokat, C- és E-vitamint, aminek köszönhetően nagyfokú antioxidáns aktivitással rendelkezik. Védi a sejteket a szabad gyökök támadásával szemben, erősíti a helyi immunképességet.

Japán naspolya
A japán naspolya leveléből készült kivonat kifejezetten tonizáló hatású, javítja az anyagcsere-folyamatokat, véd a külső tényezők negatív hatásaitól, csökkenti az apróbb ráncok mennyiségét és mélységét, zsengévé és simává varázsolja a bőrt.

Kínai kúszómagnólia
A kínai kúszómagnólia olaja fokozott fáradékonyság, a munkaképesség csökkenésének esetén, valamint a szervezet megbetegedésekkel szembeni ellenállóképességének erősítése érdekében használatos.

Enyves kuszagyűszű
Az enyves kuszagyűszű gyökeréből készült kivonat elősegíti a sejtszerkezet regenerálódását.

Vízi hídőr
A vízi hídőr kivonata megszünteti a pangó jelenségeket, jótékony hatást fejt ki a genitourináris rendszerre.

Poria cocos gomba
A Poria cocos gombából készített kivonat elősegíti a méreganyagok elvezetését, vizelethajtó hatású.

Koreai fekete málna
A koreai fekete málna terméséből készült kivonat kifejezetten antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, nagy mennyiségben tartalmaz vitaminokat.

Mirha
A mirha olaja tonizáló, gyulladásgátló és regeneráló hatású, valamint antimikrobiális hatást fejt ki.

Figyelem! A kúra ideje alatt:
– kerülni a túzott fizikai és lelki terhelést;
– kerülni a fűszeres ételek fogyasztását;
– több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani;
– több folyadékot venni magunkhoz;
– betartani a higiéniai előírásokat;
– elhagyni az alkoholtartalmú italok fogyasztását;
– aktívan mozogni, elhagyni a hosszan tartó egy helyben üldögélést;
– elhagyni a biciklitúrákat és a szobakerékpáron folytatott edzést.
A készítmény kizárólag külsőleg használható! Ne használja az olajat, ha a bőrön kiütések, sérülések vagy horzsolások találhatók!